Kortalan túra a Mátrában

Kedves vendégeink ősszel túrázni indultak és élményeiket a vacsoránál el is mesélték.

“Mi nem vagyunk gyakorlott túrázók, ráadásul mind a négyen 50 felettiek vagyunk, de annyiszor hallottuk, meg olvastuk, hogy a Mátrában bárki végig tud menni a túraútvonalakon, hogy belevágtunk.

Reggeli után átsétáltunk a szállodától néhány percre lévő Mátravasúthoz.

Kortalan túra a Mátrában

Igazi kisvasutas utazás végén Mátrafüredre érkeztünk, ahol először megcsodáltunk egy kutyafogat indulást, majd elindultunk a Muzsla kilátóhoz.

Kicsit megpihentünk, gyönyörködtünk a tájban, nagyon szép látványt nyújtott a felszálló pára és a színek kavalkádjába öltözött természet.

Könnyű, már csak enyhén emelkedő úton haladtunk a Sástói kilátó felé, érintve a Rákóczi forrást. Igazán jól esett a kellemesen hideg, frissítő forrásvíz, így könnyedén meneteltünk tovább Sástó irányába.

Mielőtt a kilátó 53 m-es magasságának legyőzésbe fogtunk volna, körbesétáltuk a tavat. Fentről aztán lenyűgöző panoráma tárult elénk. Látni lehet a Mátra déli lankáit, Gyöngyöst, Kékestetőt és a környék kisebb településeit, például Gyöngyössolymost, Visontát, de tiszta időben a budai hegyekig, sőt, a Tiszáig is ellátni az ország legmagasabban fekvő természetes tava melletti szép csigalépcsős kilátóról.

Pihenésként finom ebédet ettünk, majd ismét csak laza, lefelé vezető úton sétáltunk a Kozmáry kilátó irányába. A táj fenséges látványt nyújtott és az út csak az utolsó néhány száz méteren emelkedett kissé a Kozmáry kilátóig.

Körbenézve azt éreztük megérte ide is felmászni, bár nem is ez a megfelelő szó, hiszen tényleg minden megerőltetés nélkül megcsinálható ez a túra, a látvány pedig feledteti a jóleső fáradságot, amit Mátrafüredre leérkezve és elhelyezkedve a kisvasúton éreztünk.”

Business & Home
"Otthon az üzletben"